Még nem kész

Túrmezei Erzsébet 

Még nem kész

Régi történet. 

Egyházatyától arcképet kértek, 

S nem tett eleget a kérésnek, 

"Olyan csúf az Ó-emberem 

felelte, hogy azt semmiképpen 

lepingáltatni nem merem. 

Új-emberem lefesteni 

Pedig olyan nehéz, 

Mert egyre dolgozik rajta a Mester, 

De még nem kész!" 

Rigófüttyös tavaszi kertben 

Ma ez a régi történet 

ébred fel bennem. 

Szállnak tűnnek az évek. 

Jó volna készen lennem! 

A drága Krisztus arcot 

Egyre formálja a Lélek. 

Szépsége néha felragyog. 

De jaj, ha még mindig a régi vagyok! 

Félek. 

"Készíts el engem!" kértem, s újra kérem. 

Hiszen Te megváltottál drága véren. 

Ne pihenjen, ne nyugodjék kezed, 

míg műved rajtam be nem végezed! 

Amit Te kezdtél, 

Soha nem maradt félbe semmi sem. 

Újjá formálsz egészen engem is. 

Hiszem.

Read more »

Ez is böjt, Jézusnak tetsző

Read more »

Zsoltár férfihangra

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
- Consolatio mystica -











Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,
szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért
öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!
Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Read more »

Amíg egy falevél lehull

Amíg egy falevél lehull

Az ágtól elvált,
Lassan száll alá,
Reszket, libeg.
Már nem köti az ág,
Még nem köti a föld.
Vajjon kinek
Van jussa hozzá, most, amíg leszáll?

Néha pihen,
Azt hinnéd akkor:
Visszatérne még.
Mint egy lélek:
Már nem köti a föld,
S még nem köti az ég;
Az ég, mely mégis, mégis várja már.

Amíg lehull,
Hány lélek hull vele?
És hány emelkedik?
Hány reszkető lengéssel van tele
A végtelen világ?
Milyen csodák
Esnek, míg rövid útját megteszi?

E percben talán meghalt valaki,
S e levélen a lelke száll alá.
És bennem megfeszül a lélek,
Mintha világok tengelyének
Zajtalan fordulását hallaná.
E levélen egy lélek csolnakáz.
Mily bizton ül, mily nyugton evez rajta
Tán szűk neki a világegyetem,
És inkább elfér egy falevélen. -
Mert most már mindegy: palota, vagy pajta.

És hátha nem.
Nem halott lelke ez s nem idegen.
De ismerős, ki messze-messze van
És idegondol hosszan, hangtalan
És elömlik a lelke mindenen.
Valaki, aki innen elszakadt
S a lelkét most e drága őszbe ejti.
S itt van, - mert a világot elfelejti.

Be halkan száll alá ez a levél,
Hogyan suhog!
Utánozd lelkem ezt a suttogást:
Vajjon tudod?

Talán egy orkán őrült ereje
Aludt el itt,
Talán egy óriás pihenteti
Itt tagjait.

Talán viharok szünetje csupán
E levél-ágy.
Tán innen kél majd új csatára fel
Ezernyi vágy.

A végtelenbe ugródeszka tán
Ez a levél.
Idehanyatlik s innen lendül el
A szél.


Reményik Sándor

Read more »