Ember és idő

Henri Boulad SJ: A jelen megtapasztalásáról

A jelen megtapasztalásáról "Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába." (Mt 18,3) A mai ember legnagyobb baja a belső szétesettség: ideges, feszült, részekre szabdalt. Meg kell tanulnunk koncentrálni! Egy-egy dolgot választani, és koncentrálni! Mert a valóságos szabadulás és harmónia, a jelen megtapasztalása. Ez képest az embert önmagával egyesíteni. Ha az ember kész a megélt pillanat titkát valóban tapasztalattá tenni, akkor újra megtalálja a benső harmóniát és egységet. Mert lényünk egységének titka abban van, ahogy a pillanatot a maga teljességében éljük. "Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,3). Miért mondja ezt Jézus? Jézus tudja, hogy a gyermek még egy önmagával. A felnőtt már ugyanabban a pillanatban sokféle. Mert szétszóródott. Mert nem összeszedett. Ha a pillanat elmélyült megélésére törekszünk a gyermeket tekintsük mesterünknek! Nézzük csak, amint önfeledten hallgat egy történetet, vagy elbűvölve követ egy bábjátékot. Nyitva szeme-szája, és engedi, hogy a mese magával ragadja. A gyermeknek megvan az a tulajdonsága, hogy határtalanul tud csodálkozni. A felnőtt már nem képes csodálkozni. Eszünk már nem ámul, szívünk nem csodálkozik. Ezt újra meg kell tanulnunk! Azzal, hogy elidőzünk a tárgynál! Alaposan odafigyelünk a legszerényebb tárgyra, a leghétköznapibb eseményre, az éppen előttünk álló arcra. Megpihenve a pillanat megélésében. Meg kell állnunk, oda kell néznünk, hogy közel férkőzzünk ahhoz a tárgyhoz vagy személyhez, aki előttünk áll. A figyelem aktusa: belemerítkezés a valóságba. Elmerülünk benne, hogy elérjük annak szívét, ami előttünk áll. Aki valamit, vagy valakit figyelmesen szemlél, nem marad a felszínen. Ezért az igazi figyelem a jelenlevőre - lelki aktus, misztikus cselekedet. Mi azonban rendszerint odavetünk egy pillantást, hogy "legyen fogalmunk" a dolgokról. És mi marad meg? Az igazi szemlélő eksztázisba megy át, vagyis ex-statis = kijut magából, és átléphet a tárgyhoz. Az ember ilyen eksztázisban éli meg a jelen mély tapasztalatát. Újra meg kell találnunk a rácsodálkozás képességét! Ez a bölcsök tulajdonsága! Az igazi gondolkodó az, akié a soha nem fakuló rácsodálkozás és kérdezés művészete. Keres, kutat, talál. Ezt a gyermeki vonást újra meg kell találnunk, mert ez megbékít önmagunkkal. A figyelemben, a jelen mély megélésében, lényünk megtalálja saját egységét. (Henri Boulad: Az ember és idő-misztérium Salzburg 1994)